II. Könyvtári Piknik - Ceglédbercel
2023. május 24.
A
Magyar Könyvtárosok Egyesülete Pest Megyei Szervezte és a
Ceglédberceli Művelődési Ház és Könyvtár 2023. május 24.-én megszervezte a
II. Könyvtári Pikniket.
A helyszín ismét a Szabó Pál Szabadidőpark volt, mely remek lehetőséget biztosított a piknik hangulatú együttléthez. Rendezvényünk a vármegye határain túl nyúló könyvtári közösségépítő alkalom volt, ahol a résztvevők gyakorlatorientált módon adták át tapasztalataikat a kollégáknak. Építettük könyvtári közösségünket, tudást adtunk át egymásnak, mindezt nagyon jó hangulatban. Bízunk benne, hogy a következő években hagyományként tudjuk megtartani a piknikeket, és egyre több kolléga jelentkezik bemutatni egy-egy jó ötletét, vagy résztvevőként megismerni azokat, barátkozni, ismerkedni. A visszajelzések alapján hasznos nap volt, kellemes formának találták a résztvevők ezt az együttlétet.
Koglerné Hernádi Ágnes, a Pemeksz vezetője köszöntött bennünket, majd bemutatkoztak a kiállítók. Mindenki kiválaszthatta a neki tetsző programot, összeállíthatta az „órarendjét”, mivel szeretné tölteni a napot.
Elkezdődtek a workshopok, párhuzamosan hat sátorban voltak előadások. Mindenki feliratkozhatott a helyszíneken, melyik időpontban, milyen sorrendben szeretne részt venni.
Könyvtári Intézet, Budapest
A Könyvtári Intézet idén először vett részt a Könyvtári Pikniken, azzal a szándékkal, hogy szolgáltatásait még közelebb hozza a könyvtáros kollégákhoz, és minél szélesebb szakmai körben népszerűsítse azokat.
A Könyvtári Minőségfejlesztési Osztály kínálatából:
„Lehet a minőségmenedzsment szórakoztató, a stratégiakészítés inspiráló, az innováció lelkesítő, a szervezeti önértékelés gyors és egyszerű?” Játékos formában ismerkedhettünk meg a hatékony szervezetfejlesztési eszközökkel, kipróbálhattuk a legújabb szolgáltatást, az online szervezeti önértékelési felületet.
A Könyvtári Szak- és Továbbképzési Osztály kínálatából:
„Szeretnéd meglévő szakmai kompetenciáidat, tudásodat fejleszteni? Szívesen részt vennél a Könyvtári Intézet tanfolyamain?” Megismerhettük a képzési kínálatot a működő és tervezett szakmai képzésekről, továbbképzésekről.
A Kutatási és Elemző Osztály kínálatából:
„Előfordul, hogy fáj a fejed az éves OSAP statisztikai adatok kitöltése miatt? Vannak olyan kérdések, amelyek megválaszolása nem egyértelmű számodra? Szeretnél többet megtudni a KultStat-rendszer kezeléséről, működéséről? Keresnél a statisztikai adatokban, de nem ismered, vagy nem találod az országos könyvtári statisztikai adatok adatvizualizációját?” Megismerhettük, hogy mik az aktuális trendek a könyvtárakban, az osztály tevékenységét, naprakész információkhoz juthattunk.
A Könyvtártudományi Szakkönyvtár kínálatából:
„Könyvek, folyóiratok a könyvtártudomány és a könyvtörténet területéről de mit kínál még a Könyvtártudományi Szakkönyvtár?” Megismerhettük a HUMANUS adatbázis könyvtár és könyvtörténeti részadatbázisaiban való keresési opciókat. Könyvtári szóróajándékok kiállításából meríthettünk ötleteket.
És persze egy kis meglepetés sem maradhatott el, a kérdőív kitöltők között ajándékokat sorsoltak ki, melyeket Szüts Etelétől, az intézmény igazgatójától vehettek át a nyertesek.
Somogyi Károly Megyei Könyvtár, Szeged
A tavalyi év után idén is izgalmas programokkal várta a piknikező könyvtárosokat a Somogyi Károly Megyei Könyvtár csapata. Három különböző tematikával és módszer bemutatásával készültek a ceglédberceli találkozóra.
Képes képtelenség – Receptötletek egy Könyvtári piknikhez.
Már előzetesen a genial.ly programon keresztül kaptunk tájékoztatást, ami máris emelte digitális képességeinket.
Interaktív digitális projektek megvalósításába tekinthettünk bele könyvtári környezetben.
Gazdagabbak lettünk hagyományoktól eltérő szemléletmóddal, egyéni és csapatjátékra épített programtervekkel, újszerű módszertani eszköztárral. Ezen kívül kipróbálhattuk fantasztikus óriás társasjátékukat.
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Digitális Technológia Intézet, Eger
Robotok és kiterjesztett valóság – a tanulás új útjai címmel az élményalapú ismeretszerzéssel növelhettük a saját tanulási örömünket is! Használhattuk a logikánkat a robotok irányításához, a kiterjesztett valósággal pl. a creativic.com segítségével ismerkedhettünk meg.
Aranyszamár bábszínház
Az első Könyvtári Piknik társszakmai vendége volt az Aranyszamár bábszínház, melynek tagjai az idei rendezvényen három különböző tematikájú, egyenként egy-másfél órás programmal várták a könyvtáros kollégákat.
Különböző bábtechnikákat tanultunk, alap mozgatási technikákat sajátítottunk el, csodás bábokat kelthettünk életre.
Kézműves foglalkozás keretén belül mi magunk is alkothattunk pici bábokat.
Betekintést nyertünk a klasszikus mesék bábszínpadra dramatizálásába, mik működtetik a bábszínpadi megjelenést, végül közös meseírás és annak közös "színpadra állítására" volt lehetőség.
Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ, Gödöllő
A gödöllői könyvtárosok csapata egy jó gyakorlat bemutatásával vett részt a Pikniken. „Rabok legyünk vagy szabadok?” címmel szabadulószobát próbálhattunk ki. Erre az évre Petőfi Sándor évfordulós éve alkalmából egész évben játszható játokot állítottak össze. A kreatív játékok közül pl. emoji-val összeállított verseket fejthettünk meg, Petőfi kertjét fedeztük fel, vagy fiókok segítségével állítottuk sorrendbe a verssorokat. Mindezek mellett matematikai feladványokat is megoldottunk. Jól megérdemelt jutalomként emléklapot kaptunk, és fotó örökítette meg a kiszabadulásunkat.
Vargha Gyula Városi Könyvtár, Üllő
Gombai Zsoltné, Kriszti az üllői városi könyvtár munkatársa könyvszobrászati bemutatót tartott mindazoknak, akik érdeklődnek a könyvek újra hasznosítása iránt.
Már az egyszerűbb minták is nagy sikert arattak. Sokféle tematikához, kéréshez, alkalomhoz igazodva készült már könyvszobor Kriszti műhelyében: Balaton, bagoly, penna tintatartóval, rózsa, lótuszvirág, gólya kisbabával, horgász, különböző autójelek. A kiállítás megtekintése mellett sokan éltek a kipróbálás lehetőségével.
Pillanatok az iskolai könyvtár mindennapi életéből
Kovács Anikó és Jeneiné Ecseri Mariann iskolai könyvtárosok mutatták be játékos mindennapjaikat, népszerűsítették hivatásukat.
Például részt vehettünk egy verstanuláson, ahol közösen készített rizslabdákat használtunk. Kitölthettünk egy online irodalmi kvízt a középiskolás tananyagból, betekintést nyertünk a tankönyvellátás megszervezésének módszerébe.
A nagy találkozó – könyvtárosok 6.0
A PEMEKSZ nyugdíjas szekciója múltidéző beszélgetéssel várta az örökifjú könyvtárosokat, melyre hamuban sült pogácsa és egyéb népmesei elemek voltak a belépők.
Sváb könyvtári séta, Ceglédbercel
A házigazdák interaktív feladatokkal tarkított sétára hívták a résztvevőket, melynek keretében bepillantást nyerhettünk az itt élők életébe.
Csodás napsütésben telt el ez a tartalmas nap. Lángossal, kávéval, kürtőskaláccsal, borral frissíthettük magunkat, rengeteg élménnyel, új tudással tértünk haza. A többi fotóért látogassátok meg a Pemeksz honlapját.
Legközelebb gyere, és piknikezz velünk Te is!