Magyar Könyvtárosok Egyesülete
Pest Megyei Szervezete

1827 Budapest, Szent György tér 4-6.
www.pemeksz.hu
Gyermekkönyvtáros Műhelynap
Budapest - FSZEK
2022. december 7.

Mint minden évben, idén is megrendezésre került az MKE Pest megyei szervezetének hagyományos Gyermekkönyvtáros Műhelynapja.
 
Ez alkalommal a csodálatosan berendezett mesebirodalomban: Budapest szívében, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületében található Sárkányos Gyermekkönyvtárban látta vendégül a megye könyvtárosait a házigazda: Dienes Éva, gyermekkönyvtár-vezető.
 
Egyesületünk elnökének, Koglerné Hernádi Ágnesnek a köszöntője után, a vendéglátónk Dienes Éva vette át a szót, aki nagy szeretettel üdvözölte a megjelent könyvtáros kollégákat.
Éva bemutatta nekünk az általa vezetett gyermekkönyvtárat, megosztotta velünk a sikeres gyermekkönyvtár titkait. A bemutató rendhagyó módon zajlott, Éva a kollégáknak úgy mutatta be „birodalmát”, ahogy azt a gyermekcsoportoknak is szokta. Így mindannyian rögtön élményekkel, jó gyakorlatokkal, és hasznos módszertani tanácsokkal is gazdagodhattunk.
 
Ezt követően Dr. Bogdán Csaba cégvezető ismertetőjét hallhattunk a Darts Matek nevű játékszoftverről, amelyet a Sárkányos Gyermekkönyvtár is tesztel a gyermekek körében. Az előadásból megtudhattuk, hogy a matematikai és logikai készségfejlesztésben nagy szerepe lehet a jövő oktatásában a Darts Mateknak. A cégvezető azt is elmondta, hogy egy általuk készített felmérés és vizsgálat bizonyítja a Darts Matek jótékony hatását a gyermekek fejlődésére.
 
Csaba ismertetőjét Éva kiegészítette a Sárkányos Gyermekkönyvtárban tapasztaltakkal, saját élményeivel és benyomásaival. Azt hiszem az előadás és Éva szakmai beszámolója mindannyiunk számára tanulságos volt.
 
Az előadások és a könyvtárbemutató után a büfében ebéd, kávézás és kötetlen beszélgetés következett.
Ebéd után együtt átsétáltunk az FSZEK Terézvárosi Gyermekkönyvtárába, ahol Szenáky Zsuzsanna könyvtárvezető látott vendégül bennünket. Zsuzsának köszönhetően megismerhettük a Terézvárosi Gyermekkönyvtár szakmai munkáját. Érdekes volt egy olyan tagkönyvtárba ellátogatni, amely kizárólag gyermekkönyvtári feladatokat lát el, és ezt teljes berendezése, és működése is jól tükrözi. A kollégáknak itt lehetősége nyílt a jó gyakorlatokat és módszertani fogásokat megosztani egymással, kellemes, gyermekkönyvtári környezetben.
 
Ez alkalommal is egy hasznos, és tanulságos szakmai napon vehettünk részt. A szervezésért köszönet illeti egyesületünk vezetőségét, a vendéglátásért pedig a házigazda könyvtárvezetőket: Dienes Évát és Szenáky Zsuzsannát, valamint gyermekkönyvtáros kollégáikat is. Külön köszönjük Dr. Fodor Péter főigazgató úrnak, hogy az FSZEK befogadta szervezetünk műhelynapját.

Gál Attila

Fotótár: Gyermekkönyvtári műhelytalálkozó, Budapest
Meghívó: Gyermekkönyvtári műhelytalálkozó, Budapest