FELHÍVÁS
Kedves Kollégák!
Mint bizonyára mindenki hallotta, a miniszter által kiadott múzeumi belépőink már nem érvényesek, helyettük az érvényes (2012-es) matricával ellátott MKE-tagkártya lesz egyben a múzeumi belépő is.
Annak érdekében, hogy mindenki minél előbb hozzájusson a matricához, kérjük, hogy legkésőbb február 7-ig fizessétek be a tagdíjat. Akik a megadott határidőig befizetik a tagdíjat, legkésőbb február végéig megkaphatják az új matricát.
További információk a befizetésekről, a tagkártyákról Hírlevelünkben olvashatók.
Köszöntjük, köszöntünk a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Pest Megyei Szervezetének honlapján!
Szervezetünket 1978 óta jegyezzük az 1935-ben alakult MKE szervezetei között. Céljaink megegyeznek az anyaegyesület céljaival, ám ezeket a célokat elsősorban a Pest megyében dolgozó könyvtárosokra vonatkoztatva igyekszünk megvalósítani. Szeretnénk, ha tagjaink nemcsak szakmai, de emberi, esetleg baráti kapcsolatokra is találnának nálunk. Ezért fontosnak tartjuk az őszinte megnyilvánulásokat, a humort, a jó hangulatot, a merev hivatalosság mellőzését. Eddigi programjaink formai és – nem mellékesen – tartalmi összetétele is tükrözik ezt az alapgondolatot. A könyvtárügy különböző kérdéseiről tartott szakmai tanácskozások, viták, workshopok, tréningek, pályázatok, díjak, tanulmányutak, kirándulások, komoly és egyben baráti, jó hangulatú könyvtárosnapok bizonyítják ezt. Ugyancsak ezért, valamint az egyszerűség kedvéért is, a honlapunkon a tegeződés formáját választottuk.
Tagjaink közé várunk mindenkit, aki megyénkben dolgozik bármilyen könyvtári területen, de más megyéből és Budapestről is jelentkezhetnek hozzánk! Pártoló tagként szeretettel fogadunk "nem könyvtárosokat" is!
Kérjük, ha eddig nem tetted meg, csatlakozz hozzánk!
Fölhívjuk a figyelmet a kapcsolattartás alábbi lehetőségére:
Pest megyei könyvtárosok levelezőlistája
A Pemeksz honlap 4 éve